Sajnos a Kethano Drom-Közös Út
Roma Magazin
támogatás hiányában már nem tud megjelenni!
A magazin a rendszerváltás után jött létre Magyarország és Európa egyetlen roma magazinja.
Antall József Miniszterelnök és Rostás-Farkas György
álma három évtizedig volt kiadásban.
A Cigány Tudományos és Művészeti Társaság által kiadott Közös Út – Kethano Drom kulturális folyóirat 1992-ben jött létre. Kiadása negyedévente, A4 formátumban 64 oldal terjedelemben.
2023-tól a magazin kiadója Ifj.Rostás-Farkas György mint a Cigány Tudományos és Identitásőrző Szövetség elnöke.
A lap fórumot kívánt teremteni a roma kultúrának, a kortárs szerzők műveinek, kiemelten a fiatal tehetségek alkotásainak , valamint a többségi és cigány kisebbségi kultúra kapcsolatait erősítő kulturális és közösségi tartalmak megjelenítésének.
A Közös Út 2009-től olvasható volt az interneten is. Az aktuális szám megjelenésével egy időben szemelvényeket, a megjelenést követő 1 hónappal a teljes lapszámot pdf-ben tettük közzé.
A portál-lap tartalmai mellett napi frissítéssel tájékoztatást adott a romákat érintő közéleti és kulturális eseményekről. Emellett a roma kultúrával kapcsolatos tanulmányoknak, képes- és hangzó anyagoknak is helyet ad.
Célunk
a roma kultúra értékeinek felmutatása, értékmentésa többségi kultúrával való találkozási pontok megjelenítése
a kortárs roma irodalom és alkotóinak bemutatása
kiemelt feladat a romani nyelv ápolása
műfordítások és romani nyelvű tájékoztató anyagok közlése
Forrás: Rostás-Farkas György RFGY BLOG Hitvallók – Beszélgetés az életről és a Szentírásról