Karel Gott

Plzeň, 1939. július 14. cseh énekes, szülei sziléziai németek, „Kelet Sinatrája”, „Prága aranyhangja”.

Hatéves korától nem szülővárosában, hanem Prágában élt. Kezdetben villanyszerelőként dolgozott. 1958-tól énekelt prágai kávéházakban. Már fiatalkorában hamar népszerűségre tett szert, majd 1968-ban Ausztriát képviselte az Eurovíziós Dalfesztiválon, ahol tizenharmadik helyezést ért el. (Csehszlovákia nem vett részt a dalfesztiválon.) A legismertebb száma, a Lady Carneval is ebből az évből való. Innentől kedzve Gott népszerűsége folytonosan nőtt: külföldön turnézott, filmekben játszott és díjakat nyert. 1999-ben koncertet adott New Yorkban, a Carnegie Hallban.

Díjai: Az Arany Csalogány (csehül Zlatý slavík) díjat 1985-ben huszadszorra ítélik oda neki, majd 2011-ben harminchetedszerre vehette át a legjobb férfi énekesnek járó elismerést, amelyet időközben (1996-ban) átneveztek Cseh Csalogány-díjra (csehül Český slavík)

Festészet: 1992 óta fest. Művei több kiállításon vettek részt Berlintől Moszkváig.

Karel Gott Magyarországon

Karel Gott 2003. november 8-án, Budapesten lépett fel a Hilton szállodában megrendezésre kerülő mixer-versenyen. Két évvel később, 2005. október 1-jén újra Budapesten lépett fel, a Savoya Parkban, ahol még Demszky Gábor főpolgármesternek is adott autogramot.

Magánélete: Az énekes 68 éves korában, 2008-ban Las Vegasban vette el 31 éves barátnőjét, Ivana Macháčkovát. Karel Gott négyszeres apa, legfiatalabb gyermeke 2008-ban született.