Írta; Ifj.Rostás-Farkas György
A roma közösség Magyarország egyik legnagyobb etnikai kisebbsége ma màr nemzetisèg!
Az Alaptörvény, nemzetközi egyezmények és uniós csatlakozással járó kötelezettségek alapján a romák jogilag egyenlő állampolgárok, az életminőségben, oktatásban, foglalkoztatásban és lakhatásban tapasztalható különbségek továbbra is jelentősek. A roma integráció az elmúlt két évtizedben váltakozó intenzitású, gyakran ellentmondásos folyamat volt, amelyben a politika, civil társadalom, nemzetközi szervezetek és maga a roma közösség is szerepet játszott.
2004-es EU-csatlakozás után Magyarország számára elvárássá vált a társadalmi integráció előmozdítása. A romák helyzetét ekkor a nemzetközi közösség is kiemelt figyelemmel kísérte.
A Romák Évtizede (2005–2015) nevű nemzetközi program keretében Magyarország vállalta, hogy intézkedéseket hoz az oktatás, egészségügy, lakhatás és foglalkoztatás javítására.
Települési integrációs programok, iskolai tanodák, mentorprogramok jöttek létre EU-s finanszírozással.
A roma ügyekért felelős kormányzati szervek megerősödtek (pl. Roma Integrációs Tanács).
A civil szektor és néhány önkormányzat elindított valódi esélyteremtő projekteket.
Az integráció gyakran szimbolikus vagy papíralapú maradt: hosszú távú hatás ritkán keletkezett, az állami támogatás rendszertelen volt.
A 2010-es választásokat követően a Fidesz–KDNP kormány új irányt jelölt ki: a roma integráció helyett gyakran „felzárkóztatásról” beszéltek, amely elsősorban munkaközpontú szemléletet hozott.
Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia (NTFS) 2011-ben elfogadott dokumentum, amely 2020-ig, majd 2030-ig meghosszabbítva érvényes.
Létrejött a Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság, amely irányítja az integrációs programokat.
Kiemelt figyelmet kapott a közfoglalkoztatás, mint esélyteremtési eszköz.
A közmunka nem vezetett ki a szegénységből, gyakran csak fenntartotta azt.
Az oktatási szegregáció tovább mélyült.
Több iskolában a roma diákokat külön osztályba sorolták bírósági döntések is megerősítették a jogsértést!
A kormány erősen centralizálta az integrációs politikát, csökkentve a civil szféra és önkormányzatok mozgásterét.
2020-tól új EU Roma Keretstratégia (2030-ig) lépett életbe, amely még szorosabb ellenőrzést és eredménykövetést írt elő a tagállamok számára.
Az NTFS-t frissítették, és új programokat indítottak (pl. Roma női mentorprogram, iskolai mediátorok).
A Tanodák, Biztos Kezdet Gyerekházak, „Útravaló” ösztöndíjprogram folytatódtak, de nagy részben EU-s forrásból, és gyakran projektalapon.
A politikai retorikában a roma integráció háttérbe szorult, és biztonságpolitikai, migrációs narratívák kerültek előtérbe.
A roma közösség politikailag alulreprezentált!Vannak roma nemzetiségi önkormányzatok, civil szervezetek de a roma szavazók rendszeresen eszközzé válnak a választási politikában.
A roma szavazók mozgósítása gyakran klientúra-rendszeren keresztül történik, főként kistelepüléseken.
A roma nemzetiségi lista az Országgyűlésben tanácskozási joggal bír, de szavazati joggal nem.
A szegregáció nincs felszámolva – sem oktatásban, sem lakhatásban.
Az integrációs programok gyakran nem rendszerszerűek, kiszolgáltatottak a politikai akaratnak és uniós támogatásoknak.
Az állami kommunikációban ritkán jelenik meg a pozitív roma narratíva, a társadalmi szolidaritás gyenge.
Írta; Ifj.Rostás-Farkas György Gyuszkó
Újságíró
