Tornatanára Verettette Meg a 12 éves Lorenzót Mezőcsáton

Roma Szeretetszolgálat/Belföld Ifj.Rostás-Farkas György 2023.01.30. 13:30

Ajándék ötös járt annak, aki bántalmazza a fiút!

Rendkívül brutális eset történt a múlt hét elején a mezőcsáti iskolában. Saját tornatanára 12 éves diákjára uszította a többi gyereket és a verésért ötöst is ígért a diákoknak, aki közül húszan ütötték-rúgták Lorenzót.

A hátam mögötti gyerek a hajamat meghúzta, és így belevágta a fejemet a földbe, és akkor elkezdett rám futni mindenki. Valaki rugdosni, ütni kezdett, és a tanár ezt végignézte úgy, hogy nevette” – nyilatkozta az RTL-nek a fiú, aki az esetről másnap szólt a szüleinek. Még egy nap eltelt, így szerdán szembesítették a feleket az iskolában. 

A tanár beismerte a tettét, a szülők pedig feljelentést tettek.

A Mezőkövesdi Tankerületi Központ az RTL-nek azt írta, elítélik az erőszak minden formáját, és az intézményben belső vizsgálatot tartottak, valamint a tankerület mint munkáltató megtette a szükséges intézkedéseket. A riport szerint a tanár szerda óta nem tartotta meg az óráit az iskolában.

Forrás: RTL