Roma Szeretetszolgálat/Belföld Ifj.Rostás-Farkas György 2023.04.14. 08:57
Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth Rádió, Jó reggelt, Magyarország! című műsorának vendége volt.
A miniszterelnök a beszélgetés elején az amerikai szankciókról szólva (a budapesti amerikai nagykövet szerdai sajtótájékoztatójára reagálva) elmondta: nem Magyarországgal szembeni szankciókról van szó, hanem Oroszország-elleniekről.
Magyarországot nem préselhetik bele az ukrajnai háborúba – jelentette ki a kormányfő péntek reggeli rádióinterjújában, ahol David Pressmann budapesti amerikai nagykövetről is elmondta véleményét.
34 magánszemélyről van szó, akik ellen léptek az amerikaiak. Egy magyar, egy ciprusi, egy liechtensteini és egy osztrák volt köztük, akik uniós polgárok – részletezte a kormányfő.
Ennek a banknak (Nemzetközi Beruházási Bank) lehetett volna komoly szerepe, de a háború óta a bank lehetőségei szűkültek, és nagy fejlesztésekben nem lehet számítani rájuk (a szankciók miatt is), így mostanra ellehetetlenül a működése – fejtette ki véleményét kérdésre válaszolva a kormányfő, felidézve azt is, hogy Magyarország kilépett a bankból. Orbán Viktor közölte, hogy az USA a barátunk, fontos szövetségesünk, főleg katonai szempontból.
Az alapvető értékeink (például a kereszténység) is egyeznek, hiszen mi is azt gondoljuk, hogy a szabadságra és piacgazdasára van szükség a békéhez és biztonsághoz – fejtegette. Minden adott egy jó együttműködéshez, ugyanakkor nagy a megosztottság az USA-ban, és ha demokrata elnök van hatalmon, akkor nehezebb az együttműködés, míg republikánus elnök esetén könnyebb – tette hozzá a miniszterelnök.
A magyar kormányfő ugyanakkor rámutatott: szokatlan, hogy az amerikai véleményképviseletet plakáton jelentik meg. (Ezzel a miniszterelnök a budapesti amerikai nagykövetség kampányára utalt – a szerk.)Kicsit ütemkésében vannak a plakát üzenetei, mert a ruszkikat mi már hazaküldtük. (…) A háborút a magyar emberek nem támogatják, és így a magyar kormány sem”
– húzta alá a miniszterelnök, aki felidézte: a ruszkik hazaküldésére személyesen is jól emlékszik.
Kérdésre válaszolva Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a magyarok és a magyar kormány álláspontjával szemben a jelenlegi amerikai kormány az orosz-ukrán háború legfőbb támogatója. Az amerikai-magyar barátságnak ezt a véleménykülönbséget ki kell bírnia – mondta a kormányfő, jelezve: míg az USA egy biztonságos hely, addig a Kárpát-medencéről ez nem mondható el.Mi itt vagyunk a szomszédban, és ami Ukrajnában történik, az rögtön az életünk részévé válik”
– érvelt a kormányfő. Tudomásul kell vennie az Egyesült Államoknak Magyarország speciális helyzetét, de az USA nem tett le arról, hogy mindenkit belepréseljen a háborúba – hangsúlyozta Orbán Viktor, valamint leszögezte: Magyarország nem fog fegyvert szállítani.
A miniszterelnök továbbá ismét rámutatott, hogy egyre nagyobb a háború eszkalációjának a veszélye, mert a helyzet folyamatosan romlik. „Míg a britek szegényített urán tartalmú fegyvereket juttatnak el, addig az oroszok belarusz területére taktikai nukleáris fegyvereket telepítettek” – fűzte hozzá a kormányfő, megismételve korábbi állítását: ha világháború lesz, akkor atomháború is.
Egyelőre nem várható változás a szankciós politikában – fogalmazott egy másik kérdésre válaszolva Orbán Viktor, hozzátéve ugyanakkor, hogy ami most történik, az tönkreteszi Európát.
Ukrajna egy gazdaságilag nem létező ország – húzta alá a miniszterelnök –, az a kérdés, hogy fenntartjuk-e Ukrajnát. Mert amint az Egyesült Államok és az Európai Unió (EU) úgy dönt, hogy nem finanszírozza tovább az ukrán állam működését, egyből véget ér a háború. Jelenleg még nem ez a helyzet, azonban ez a jelenlegi állapot hosszútávon nem tartható fenn – mutatott rá.A magyar adófizetők is nagyon nagy összegekkel támogatják Ukrajnát, és nagyon rosszul esik a magyaroknak, hogy folyamatosan támadják a kisebbségeinket”
– hangsúlyozta a miniszterelnök.
A magyar kormányfő Emmanuel Macron francia elnök stratégiai autonómia irányáról tett kijelentéséről is beszélt. Mint mondta: fontos lépés, ahogyan az is, hogy fontos az európaiaknak a saját érdekeiből kell kiindulnia. Ezt a szellemi munkát el kell végezni, és ezt Kínával kapcsolatban is el kell mondani. Ha egy-egy lépés nem egyezik az európai érdekekkel, akkor azt meg kell tárgyalni az amerikaiakkal. „Ha Európa érdekei nem esnek egybe az amerikai érdekekkel, akkor ezt ki kell fejezni” – fejtegette a miniszterelnök. Hozzáfűzte:több kérdésben nem értünk egyet Macronnal, de ő legalább rendelkezik valamilyen elképzeléssel az európai vezetők közül.”
Kérdésre válaszolva a kormányfő az árstopokról is beszélt. Mint tájékoztatott: egyelőre nem aktuális az élelmiszer-árstopok kivezetése. A miniszterelnök arra is kitért: bízik abban is, hogy áprilisban szélesebb, míg május-júniusban határozottabb mértékben esik majd az infláció. Az infláció túlságosan magas, és a mostani csökkenés egyelőre kevés
– tette hozzá a miniszterelnök, arról is szót ejtve, hogy a kabinet megpróbálja elérni, hogy a kereskedők ne most kössék meg az év legjobb üzleteit.
Forrás: Kossuth Rádió