Roma Szeretetszolgálat/Belföld Ifj.Rostás-Farkas György 2023.01.29. 11:08
Hogy’ kezdődött? Úgy kezdődött, hogy a németek azt mondták, sisakokat hajlandóak küldeni, mert ők egy háborúba nem küldenek az élet kioltására alkalmas eszközöket, az ugyanis részvételt jelentene a háborúban. Innen indultunk. Most a harckocsiknál tartunk. És már arról beszélnek, hogy mi van a repülőkkel.
Tehát jól látszik, hogyha az ember az elején nem veti meg a sarkát, és nem foglal el egy világos pozíciót, amivel kijelöli a saját nemzeti érdeke alapján, hogy egy konfliktushoz mi a viszonya, akkor belesodródik. A háború kezdete és a magyar választási kampány 2022 elején nagyjából egybeesett. A kampányról sok rosszat lehet mondani, de azért van haszna is. Ez egy olyan időszak, amikor nyíltan és egyenesen kell beszélni. A baloldal meg is mondta, hogy azt fogja tenni, amit a nemzetközi közösség mond. Tehát ha a baloldal lenne ma kormányon, akkor mi is nyakig állnánk a háborúban, mint a németek. Már mi is elküldtük volna a tankjainkat, a használaton kívül lévő egykori orosz fegyvereinket, és mi is benne lennénk a háborúban, mint fegyverszállító felek. A baloldal megmondta, hogyha mandátumot kap, akkor együtt úszik a nemzetközi közösséggel.
Azt fogja tenni, amit a többiek, durvábban fogalmazva: azt fogja tenni, amit mondanak nekik. Mi pedig azt mondtuk, hogy van magyar nemzeti érdek. Így 2022-ben az emberek valójában háború és béke között választottak. És a békét választották. Ezért a magyar kormány meg tudta vetni a sarkát. Az elején kimondtuk, hogy ez nem a mi háborúnk, nem akarunk beszorulni az oroszok és az ukránok közé. Ez egy olyan konfliktus, amit lokalizálni kellene, nem pedig nemzetköziesíteni, és Magyarország mindent meg fog tenni a béke érdekében. Ezzel leütöttük azokat a cölöpöket, amihez odakötöttük utána a lovunkat. Ezért Magyarország nem sodródik bele a háborúba.
Forrás: Orbán Viktor Facebook oldala