Roma Szeretetszolgálat/Belföld Ifj.Rostás-Farkas György 2023.04.20
Ma reggel újra Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter számolt be a kabinet legfontosabb döntéseiről.
A háború beláthatatlan ideig elhúzódhat
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője arról beszélt, hogy több százezren haltak meg eddig a háborúban, mindkét oldalon egyre több fegyver kerül a frontra, így pedig a háború beláthatatlan ideig elhúzódhat. Néhány nyugati ország szegényített urántartalmú fegyvereket küld, míg az oroszok nukleáris fegyvereket tesztelnek – tette hozzá.A kormánynak nem változott az az álláspontja, hogy a NATO ne keveredjen bele a háborúba.
Mindez egy atomháborút jelentene – mondta Gulyás.
Nem szállítunk továbbra sem fegyvereket, a kormány a béke pártján van.
Július 30-ig maradnak az árstopok
Gulyás Gergely miniszter közölte, hogy a háború miatt jelentős inflációs helyzet alakult ki. Amíg háború van, és szankcók vannak, addig infláció is van. A kormány célja, hogy idén decemberre egyszámjegyű legyen a drágulás. Július 30-ig maradnak az árstopok – jelentette be Gulyás.
Ingyenes lesz a mezőgazdasági öntözés
A mezőgazdasági öntözés idén ingyenes lesz, ennek költségeit a kormány átválllaja – mondta Gulyás Gergely. Az ukrán gabonaimportról azt mondta a miniszter, hogy tranzit szállítások a jövőben is lehetnek, de Magyarországra nem lehet szállítnai.
Komoly segítséget kapnak a mikrovállalkozások
A kormány folyamatosan tárgyal további tagállamokkal az ukrán gabonaimpor miatt kiváltott helyzettel. Döntött a kormány arról is, hogy mikrovállalkozások esetében az átlagofgyasztás feletti áramfogyasztását a lakossági piaci árakhoz igazítják, mindez azt jelenti hogy egy kiloatt ára 70 forint lesz – jelentette be Gulyás Gergely.
Amíg maradnak az árstopok, addig a hatóságok folyamatosan ellenőrizni fognak
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő arról beszélt, hogy ameddig háború lesz, addig marad a magas infláci. Brüsszel újabb és újabb szankciókról tárgyal. A kormány meghozta az inflációellenes lépéseit, és ezeknek már van hatása, mivel január óta csökkenn az infláció – tette hozzá. Nincs pardon a trükközésre – mondta Szentkirályi.Mindenkinek az előírt mennyiségű készletet biztosítania kell az árstopos termékekből. Amíg maradnak az árstopok, addig a hatóságok folyamatosan ellenőrizni fognak.
Fontos változás jön július 1-től
Szentkirályi arról is beszélt, hogy online árfigyelő rendszer működik, és ahol szabálytalanságot látnak, ott láépni fognak.
Ezekben a nehéz időkben nincs helye a nyerészkedésnek.
Új eszköz bevezetéséről döntött a kormány, mégpedig az alapvető élelmiszereknek 20 kategóriára kell bontania. Heti akciót kell hirdetnie az áruházaknak ezen termékcsoportok esetében – tette hozzá. A részletszabályok kidolgozása még folyamatban van.Július 1-től lép életbe ez a rendelet, és a legkisebb boltokra nem vonatkozik majd.
A cél, hogy az inflációt az év végére egyszámjegyűvé csökkentsük.
Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtt beszélt a Parlament tavaszi ülésszakának nyitóülésén az infláció ellen a kormány által megtett 20 fő intézkedésről:
1. 220 milliárd forintos kerettel támogatjuk az energiaintenzív vállalkozásokat.
2. Meghirdettük a Széchenyi Kártyaprogramot, erre 290 milliárd forintot költünk idén. A magyar kisvállalkozók 5 százalékos kamatért juthatnak kedvező hitelhez.
3. Meghirdettük a Gyármentő Programot és a Gyármentő Garancia- és Hitelprogramot.
4. 230 milliárd forintot fordítunk a nagyvállalalatok energiahatékonyságának támogatására, és 200 milliárdos hitelprogramot indít az MFB és az Eximbank a számukra. Meghirdettünk egy újraiparosítási hitelprogramot, Baross Gáborról elnevezve, 700 milliárd forintos keretösszeggel.
5. Kiterjesztettük a kamatstopot a kis- és középvállalatok hiteleire, 2000 milliárd forintnyi hitelt érintve 60 ezer vállalkozáson segítünk. A kamat maximuma 7,77%.
6. Új nemzeti tőkeholding rendszert hoztunk létre 1000 milliárd forinttal. A tőke hiánya nem lehet akadálya a munkahelyek megtartásának.
7. Meghirdettünk egy agrárhitel-törlesztési moratóriumot a magyar gazdák védelmében, 7500 agrárvállalkozásnak 285 milliárd forint hitel után 16 hónapig nem kell sem törlesztőrészletet, sem kamatot fizetnie.
8. Meghirdettünk egy turisztikai akciótervet, a fejlesztési hozzájárulást átmenetileg nem kell befizetni. A SZÉP-kártya keretek felhasználását felgyorsítottuk, hogy a magyarok itthon költsék el a pénzüket.
9. Megemeltük a munkába járás támogatásának mértékét, az adómentes részt a duplájára emeltük. 100 ezer dolgozó kaphat kétszer akkora adómentes támogatást.
10. Munkaerő-támogatási programot hirdettünk. A bérköltség 50 százalékával támogatjuk azt a vállalkozást 6 hónapon keresztül, amely 25 év alatti, vagy legalább egy hónapig munkanélküli, 25 év feletti álláskeresőt vesz fel.
11. 2023-ban is maradnak a rezsivédett energiaárak az átlagfogyasztás erejéig. Egy átlagos magyar család a rezsivédett árakon keresztül havonta 181 ezer forintot spórol.
12. Megemeltük a minimálbért és a garantált bérminimumot. 2010 óta a minimálbért háromszorosára emeltük.
13. Visszaállítottuk a 13. havi nyugdíjat, és 2023-ban is ki tudtuk fizetni.
14. Meghosszabbítottuk és kibővítettük az élelmiszer-árstopokat. Addig maradnak, amíg a szankciós inflációt nem tudjuk csökkenő pályára állítani.
15. A 350 ezer családot védő lakossági kamatstopot is meghosszabbítottuk és kiterjesztettük, és megtartjuk a kamatok csökkenéséig.
16. A kamatstopot kiterjesztettük a diákhitelekre is, 200 ezer diákot védve az inflációtól. A képzési hitel és a Diákhitel2 kamatmentes, a szabad felhasználású Diákhitel kamata fele a piaci kamatoknak.
17. Csökkentettük a banki alapszámla díjhiteleinek költségeit, a harmadára.
18. Döntöttünk a lakásbiztosítások tehercsökkentéséről.
19. 2023. május elsejétől bevezetjük a kedvezményes havi Vármegyebérletet 9450 forintért, és az Országbérletet 18.900 forintért.
20. Meghosszabbítottuk a tűzifaprogramot és a szociális tűzifaprogramot.