Április 3-án Újra Győztünk, Mert Együtt Erősek Vagyunk

Orbán Viktor

Hatalmas győzelmet arattunk, még a Holdról is látszik, de Brüsszelből biztosan

A Roma Szeretetszolgálat az elmúlt hónapokban eljutott minden hazai és kárpátaljai cigány családhoz!

Összefogtunk és megmutattuk mit tudunk mi cigányok!

Az oláh-cigànyok, a magyar cigányok, a beash cigányok mind-mind egységesen és nem széthúzva nagyon-nagy erőt mutattunk!

Olyan erőt mutattunk amilyet még soha az elmúlt 30 évben!

Köszönöm nektek Testvéreim! Jól döntöttetek!

Köszönöm a munkatársaimnak, köszönöm a rokonaimnak a megyei vezetőknek és az összes cigány testvéremnek akik megfogadták a szavamat!

Én mint a Roma Szeretetszolgálat elnöke mindezt értetek, magunkért, cigányokért, a magyarokért, gyermekeinkért, unokáinkért és természetesen szeretett hazánkért Magyarországért tettem!

Testvéreim bebizonyítottuk , hogy a béke és biztonság pártján állunk.

Sikerült meggyőzni a legnagyobb hazai kisebbséget a cigányságot, hogy Magyarországnak nem szabad bele sodródnia a háborúba!

Én a közeljövőben is képviselni foglak titeket, folytatom a megkezdett munkát amit közösen elkezdtünk! Hogy miért? Mert együtt még erősebbek vagyunk! Köszönök nektek mindent testvéreim!

Najisarav Tumenge Mure Phral!

Hajrá Magyarország!

Hajrá Orbán Viktor!

Ifj.Rostás-Farkas György