Az emberiség nagy százaléka ma az online térben él, információ nagy részét a médiából szerzi.
Ezért óriási felelősségünk van nekünk újságíróknak, szerkesztőknek és főszerkesztőknek abban, hogy a médiában milyen információkat, híreket és eseményeket juttatunk el az olvasókhoz vagyis a fogyasztókhoz és melyek azok az információhalmazok, amelyeket valamilyen okból visszatartunk.
Atársadalom vagy a sajtó a felelős azért, hogy a médiában mi jelenik meg?
A világban percenként sőt másodpercenként történik valamilyen esemény de a média csupán egy részéről tájékoztatja az embereket. Ki dönti el, hogy miről olvashatunk és hallhatunk a médiában?
Kik a kapuőrök?
A szerkesztőségek rengeteg információt kapnak percenként. Ezek között a média tagjai elkezdenek szelektálnak és döntenek arról, hogy mely témákat engedik ki a hírportálok hasábjaira vagy a televíziós műsorokban a nyilvánosság elé – ezért nevezik őket az információk kapuőrének.
A kapuőrök döntésében nemcsak a saját maga által fontosnak tartott szempontok, de az emberek feltételezett elvárásai is vezérlik, hiszen egyik célja a közönség létszámának maximálása. Minél több embert érint a téma, minél váratlanabb egy esemény, annál valószínűbb, hogy a kapuőrök beengedik azt a nyilvánosság elé, tehát bekerül az újságba/tévébe/rádióba, és felkerül a világhálóra.
A kapuőrök tehát óriási hatalommal rendelkeznek, ugyanakkor át kell, hogy érezzék a vállukon lévő felelősséget is!
Az Amerikai Sajtószabadság Bizottsága szerint a gazdasági versengés egyenlőtlenségekhez vezet, és csökken a különböző csoportok hozzáférési lehetősége a nyilvánossághoz. Ebből arra lehet következtetni, hogy indokolt a műsorszórás fokozottabb ellenőrzése.
A demokratikus modell azt támogatja ami nekem is a célom, hogy legyen minél több médium, alternatív sajtóorgánum, amelyek képviselik egy-egy kisebbségi csoport érdekeit, törekszenek az interaktivitásra, az esélyegyenlőség biztosítására, sőt akár a pozitív diszkriminációt is alkalmaznak a kisebbségek és a sérülékeny csoportokkal szemben.
A modell Amerikában keletkezett, de Európában is meghonosodott, csak némiképp más utat bejárva. Európában a társadalmi felelősség modellje a közszolgálatiságban rögzült.
A társadalmi felelősség a következő pontokban rögzíti a médiával kapcsolatos elvárásait:
A médiának fel kell vállalnia és teljesítenie kell bizonyos kötelezettségeket a társadalommal szemben.
Ezeknek a kötelezettségeknek az informativitás, az igazságosság, a pontosság és a tárgyilagosság szakmai elvárásainak figyelembevételével kell eleget tenni.
A médiának el kell kerülnie mindazt, ami bűncselekményhez, erőszakhoz, belső zűrzavarhoz vezethet, illetve támadást jelenthet etnikai vagy vallási kisebbségek ellen.
A média mint egész, pluralista kell hogy legyen, s tükröznie kell társadalma sokféleségét, teret adva a különböző nézőpontoknak.
A médiának önszabályozónak kell lennie a jog és a fennálló intézmények keretein belül.
A társadalomnak és a nyilvánosságnak joga van magas minőségi igényeket támasztania, és a beavatkozás is igazolt, ha az a közjó érdekében történik.
A közszolgálatiság elve megköveteli a kulturális és vallási igények kielégítését, a politikai életben való aktív részvétel előmozdítását, a nemzettudat ápolását, az iskolai oktatás segítését, művészi és tudományos tárgyú műsorok készítését, a közérdekű információk kihangsúlyozását.
Ez az igény az Európában létező közszolgálati modellben garantált, míg a magántulajdonra épülő amerikai modellben csak ajánlott. Az Amerikában létező felügyelő szerv arra ügyel, hogy az ország egészében a piacon elosztottan jelen legyenek ezek a témák, Európában ellenben ezeket a feladatokat megpróbálják az állami kézben lévő nemzeti médiumokra helyezni.
Ez a médiamodell a társadalmi felelősség modelljének kritikájaként fogalmazódott meg. Képviselői szerint azért kritizálható a társadalmi felelősség modellje, mert hajlamossá válik az elitizmusra. Az ellenőrzést a civil szervezeteken és a politikán keresztül lehet megtenni, így a média a politika kiszolgáltatottjává válhat.
A médiamanipuláció
A manipuláció tudatos befolyásolás, ami hatására az üzenet küldője hatni kíván a befogadóra vagyis az olvasóra. Ez minden kommunikációs helyzetre igaz, de „a kifejezés a média világában elsősorban negatív értelemben használatos: a társadalmi tudatformálás etikai értelemben megkérdőjelezhető, olykor kifejezetten nemtelen eszközét értik rajta. Milyen eszközökkel tudja a média befolyásolni az olvasót, hogyan tudja manipulálni a közvélekedést, közhangulatot?
A cenzúra
Azt, hogy az emberek milyen információkhoz jutnak hozzá és melyekhez nem, legdrasztikusabban a cenzúra eszközével lehet befolyásolni. A cenzúra információk hozzáférhetőségének és terjesztésének a felügyelete, elsősorban politikai és morális alapokon.
A cenzúra az abszolutisztikus, illetve a diktatórikus rendszerek jellemzője, ahol az emberek véleményét és nézeteit is szabályozni akarják. Általában külön erre a feladatra alakult állami szervek végzik az információszűrést.
A szabad, demokratikus berendezkedésű államokban elvileg sajtószabadság van, cenzúra nem létezik.
A gazdasági érdekek azonban sokszor meghatározzák, mi kerülhet be a híradásokba és mi nem − egyes vélekedések szerint ez is egyfajta, tágabb értelemben vett cenzúra. A modern, demokratikus államberendezkedések is korlátozzák az erőszakot, szexualitást öncélúan ábrázoló illetve pornográf tartalmakat − tágabb értelemben ezt is nevezhetjük cenzúrának. Örök dilemma, hogy melyek azok az intézkedések, amelyek már a sajtószabadság korlátozásának minősülnek, és meddig lehet elmenni az erőszakot, szexualitást ábrázoló vagy gyűlöletkeltő tartalmak korlátozásában.
A propaganda
A propaganda célja bizonyos nézetek elterjesztése, a befogadók meggyőzése, véleményük befolyásolása. Leginkább a politika területén jellemző, de egy termék vagy szemlélet, felfogás, világnézet népszerűsítésére is használják.
A propaganda a latin propagare szóból ered, melynek jelentése: „terjeszteni”. Eredetileg a szó a katolikus egyház 1622-ben létrehozott adminisztratív szerve, az úgynevezett Congregatio de Propaganda Fide nevéből származik. A szervezet tevékenységének középpontjában a nem katolikus országokban való hittérítés állt. Az 1790-es évektől fogva a kifejezést a világi propagandatevékenységre is alkalmazták. Az propaganda kifejezés negatív konnotációja a 19. század közepén alakult ki, amikor a politikai szférában használni kezdték.
A propaganda a sajtó története folyamán gyakran begyűrűzött a híradásokba. Jellemző példái ennek az ’50-es években készült, Rákosi Mátyást és rendszerét éltető filmhíradós anyagok. De háborúk idején is gyakori, hogy a hírműsorok a háború céljának fontosságát, az abban való részvétel hasznosságát propagálják.
A modern médiafelfogás értelmében a híradásokban nincs helye sem politikai, sem vallási vagy világnézeti propagandának. A gyakorlatban viszont nagyon nehéz definiálni, hogy mi az, ami már kimeríti a propaganda fogalmát.
A juxtapozíció
Latin eredetű szó, jelentése: mellérendelés, társítás. A kép és az azzal párhuzamosan elhangzó szöveg önkényes társítását értjük alatta. A nézői sztereotípiákra, előítéletekre alapoz. Például ha egy bűntényről szóló narráció alatt roma embereket mutatunk, a néző úgy veszi, az elkövetők romák voltak még akkor is, ha ilyesmi nem hangzik el. Vagy ha egy korrupcióról szóló cikk környékére odatesszük XY politikus képét, az olvasó úgy veszi, hogy az illető korrupt − még akkor is, ha a cikk nem is említi az illetőt.
