Roma Szeretetszolgálat/ 2022.09.06. 19:35
A Jóisten bőséges áldását kérem Novák Katalin köztársasági elnök asszony és családja egész életére!
Baxtalo Rakhadyimasko Dyes!
Bax, Zór, Sastiype, Shukar Baxtalo Lungo Trajo Mangav Lake haj lake familyijake!
Ifj.Rostás-Farkas György
elnök, újságíró, főszerkesztő
Novák Katalin
“Esély, akarat, cselekvés. Ha ez a három dolog adott, akkor cigány és “nem cigány” emberek együtt erősebbek lehetnek”
“Magyarországot képviselni, az egész magyar nemzetet szolgálni – erre az embert próbáló feladatra készülök hittel, lélekkel, szívvel. A köztársasági elnök jelölti felkérést tisztelettel vállalom. Maradok, aki vagyok.”
Novák Katalin
Novák Katalin Magyarország első női államfője.
1977. szeptember 6-án született Szegeden. Házas, férje Veres István, közgazdász. Három gyermekük van, Ádám, Tamás és Kata. Szülei orvosok, a bátyja is ezt a hivatást választotta. Egyetemi tanulmányai alatt már Budapesten élt, a diplomázást követően férjével itt telepedtek le, de szülővárosa mindig fontos maradt a számára.
Novák Katalin háromgyermekes édesanya. Családokért felelős tárca nélküli miniszter, országgyűlési képviselő.A Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemen szerzett közgazdász diplomát, majd a Szegedi Tudományegyetem és az Université Paris X Közösségi és francia jogi képzését is elvégezte.
Az Egyesült Államokban, Franciaországban és Németországban is élt, dolgozott.
Anyanyelvén kívül angolul, franciául és németül folyékonyan beszél, spanyolul társalgási szinten.
2014-től az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkárként, 2020 októberétől miniszterként képviseli a magyar családok, a fiatalok és idősek ügyét.Családanyaként és a magyar kormány demográfiai törekvéseinek felelőseként célja a vágyott gyermekek megszületésének elősegítése, a gyermeket nevelő családok megerősítése, a családalapítás előtt álló fiatalok támogatása, a generációk közötti együttműködés ösztönzése.
Nevéhez fűződik többek között a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért kutatóintézet létrehozás, a Családok éve 2018-as meghirdetése, a kétévente rendezett Budapesti Demográfiai Csúcs találkozók megszervezése, olyan, nemzetközileg is elismert lehetőségek kidolgozása, mint a Babaváró támogatás, a négygyermekes édesanyák SZJA-mentessége, az Otthonteremtési Program, vagy a bölcsődei fejlesztések elindítása.
Női politikusként kiemelten fontosnak tartja, hogy a nőknek ne kelljen lemondaniuk a családalapításról, ha fontos számukra a szakmai életük.Alapító tagja és elnöke a Nők Magyarországért Klubnak.
2020. október 1-től Családokért felelős tárca nélküli miniszterként látta el a családok megerősítésének feladatát. Kormányzati tevékenységén túl a FIDESZ – Magyar Polgári Szövetség külügyekért is felelős alelnöke volt.
Novemberében mutatták be a szerkesztésében kiadott – ötven ember, köztük író, költő, humorista, pap, sportoló, tudós, gazdasági és közéleti szereplő – családról szóló írásait tartalmazó Ami a miénk című kötetet.
A „Political Network for Values” („Politikai Hálózat az Értékekért”) elnöki és az „International Women’s Democrat Union” (Nemzetközi Demokrata Unió női tagozata) alelnöki pozícióját tölti be.
Munkásságáért több elismerésben részesült: 2020-ban Lengyel Köztársasági Érdemrend parancsnoki keresztjével, 2019-ben a Francia Becsületrend lovagkeresztjével tüntették ki, ugyanebben az évben Popovics-Díjban is részesült.A Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság Pro Familiae Hungariae Díjban, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete NOE Díjban, a Magyar Bölcsődék Egyesülete Akócsi-díjban, az Associació Plataforma per la Família Catalunya Luchador por la Familia díjban részesítette.
Kormányzati tevékenysége:
Közéleti tevékenysége:
Díjai és elismerései: